Kedvenc mondatok a csütörtöki Kolumbán Gábor tartotta előadásból:

A gazdasági válság arról is szól, hogy néhányan áron alul beszerezzék a portékát.

A fogyasztói tásadalom a vágyak fogságában él.

Ha az ember 40 éves kora után nem azzal foglalkozik, amit szeret akkor elrontotta az életét.

A tudatos fogyasztó, tudatosan törelszik arra, hogy ne a vágyai vezéreljék, kevesebbet költ, mint amennyit keres. Aki hitelt vesz fel többet költ, mint amennyit keres.

Kétféle ember van:- aki alszik, nézi a TV-t és akkor tudja, hogy mit kell csinálni és aki felébredt és gondolkodnia kell

Mi lett a KÖSZÖNÖM SZÉPENNEL mint fizető eszközzel? Devalválodott?

Az ideális vállakozóról alkotott feltételeket én nem tudom teljesíteni, mert engem nem érdekel a profit. Én azért dolgozok, mert boldog akarok lenni. Az én stratégiám: olyasmivel foglalkozni, amit nem csinált eddig senki.

Én nagy lehetőséget látok abban ha valaki munkanélküli, azt jelenti, hogy még nem adta el a bőrét.

Azt gondolni, hogy egyik pillanat fontosabb mint a másik és szaladni elejébe, azt gondolni, hogy azzal, amit most teszünk lemaradunk arról, amit egyébként tehetnénk, áll sok boldogtalan pillanat gyökerénél. Azt gondolni, hogy a szeretet elfogy ha túl sok mindenkinek adunk belőle, hogy jár nekünk, hogy viszont szeressenek megintcsak hibásan futó program a fejünkben, annak a tükre, hogy nem értettük meg. Ez annak a tagadása, hogy a szeretet létezik tőlünk függetlenül is.

A napokban tudatosítottam, hogy az intimitás fogalmával kapcsolatban kettős a viszonyulásom. Néha nagyon közvetlen vagyok, betudok bújni mások bőre alá, érzem azt, hogy mi a gyenge pontjuk, mi az ami körül az életük forog, mi az igazi lényegük. Máskor viszont világért sem mennék közelebb, a világért sem nyitanék rájuk, nem akarom tudni, amit nem akarnak elmondani, nem akarok tolakodni. Gondolkoztam mi lehet ennek a hátterében, s egyszer csak beugrott egy gyerekkori kép. Apai nagyanyám sokat vigyázott ránk még óvodás korunk előtt. Ez sokszor azzal járt, hogy az együtt töltött idő alatt ismerősőket, rokonokat látogattunk. S ezeknek az együttléteknek, az ő ezekhez az emberekhez való viszonyulásának más hangulata volt mint amit anyukámnál tapasztaltam. Ezt már akkor is tudatosítottam. A mérvadó nyilván az anyai minta maradt, de kihajtott egy oldalirányú rügy, ami alkalmadtán virágozni is képes, ha adott az a környezet, ha sűt a nap és szép idő van. A kettejük egymáshoz való viszonya nem volt felhőtlen, így bennem is nehezen összeegyeztethetővé vált. A tudatalatti azt mondja választani kell, de most hogy már tudatossá vált talán csak megférnek egymással:)

Van, hogy mész az úton és jön szembe. Néhányszor már beszéltetek, de igazából nem ismered, csak úgy elmerengsz néha rajta és azon kapod magad, hogy gondolsz rá. És még csak meg sem tudod fogalmazni, hogy miért érdekel... körülveszi valami energia amire receptív vagy, amire szükséged van. Szóval mész az úton és jön szembe, ott tartottunk, s akkor két féle dolog történik:

1. átadod magadat az érzésnek, spontán vigyorgásba kezdel, és ha véletlen szóba elegyedtek érzed, hogy a következő mondatnál lefogsz folyni az esővíz levezetőbe, mert egyszerűen ezt nem lehet kibírni..

2. letagadod, hogy hatással van rád, összeszorítod a fogadat és viselkedsz. Az van, hogy csak a tudatos részeddel tudod ezt megtenni. A tudatalatti meg azon kezd el munkálkodni, hogy hogy áruljon el téged. Hirtelen pont azok a szavak mondatok kerülnek a szádba, amiket nem akartál kimondani, a testrészeidet egyre nehezebb a kontrolod alá vonni. Aztán érzed azt, hogy tarthatatlan az állapot és a végső megsemmisülést elkerülendő sietve megszakítod a beszélgetést.

Érzem a szükségét annak, hogy legyek tudatos azokra az energiákra, amit az emberek felém közvetítenek és legyek elég erős ahhoz, hogy én döntsem el, hogy átadome magam ennek. Másfelől, meg, mindenkiben saját magunkat látjuk, saját magunkat rajta keresztül, ha ő is meglátott minket. Ez nagyon érdekes, a kapcsolat akkor jön létre ha valami, ami bennem van és közvetítem talajra talál benne és visszatudja azt tükrözi. Egy fajta egyesülés. Lélekben mindannyiunknak egyesülni kellene. Rengeteg energiánk elmegy azzal, hogy valamilyennek probálunk látszani, vagy épp nem is akarunk látszani, nehogy megítéljenek. Nem mutatjuk az igazi énünket és így azt nem is tükrözi vissza senki, pedig szükségünk van egymásra. A szeretet egy olyan energia, amire étkezéssel és alvással nem lehet szert tenni s a szupermarket polcairól sem lehet leakasztani élni viszont nem tudunk nélküle.

Elvileg év elején lemondtam a csokiról. Régen erősebb volt nálam, gyenge pillanataimban egy egész táblát is képes voltam megenni, még akkor is ha tudtam ártok ezzel magamnak. Az idei elhatározással, talán pontot akartam tenni ezen függőségi korszak végére. Azóta lépten, nyomon csokoládét kapok ajandékba. Csak az utóbbi két hétben, egész pontosan 5-ször voltam ilyen módon megajándékozva, olyan személyek által akik korábban sose...

Mit kell nekem ebből érteni? Probálva vagyok? Még nem tudtam teljesen elengedni? Vajon ha nem kivánnám észre sem venném ezeket a dolgokat?

Az embereket a szerint is két csoportra lehet osztani, hogy előnyben részesítike a fájdalomcsillapító szedését vagy sem. Én például ragaszkodok a fájdalomhoz, a fájdalom a barátom, tudatja velem, hogy gond van figyelnem kell, beszél hozzám. És nem lennék hajlandó erről a kapcsolatról lemondani akkor sem ha cserében megszűnne a maró érzés. A fájdalomcsillapító csak felhuzza a falakat köztünk és az égető probléma között, fals biztonságérzetet ad, elszigetel saját magunktól.

A gyerekkoromban megfogalmazott 3 kritériumhoz, ami az idők során mit sem változott most fogok még hozzátenni egyet. Az is lehet, hogy mindig is ott volt csak nem tudatosítottam. Szóval a három alapkritérium: egy pasi legyen szép, legyen humorérzéke és hordozzon a tenyerén.

Megmagyarázom. A szépség az igen szubjektív fogalom, mindenki szép lesz akit megszeretsz. A szépségben benne van a kisugárzás is, ami körülveszi és ami kiváncsivá tesz, hogy milyen az a világ amit ő tart az otthonának? A szépséget csak fokozzák a kis sebhelyek, amelyek élettapasztalatról, tanulságokról árulkodnak. Szép az is aki öszinte, akinek a vonásai hitelesek. Szép az, aki nem akar szépnek látszani a kedvedért, aztán meg másképp szépnek látszani, valaki más kedvéért, na de erre még visszatérek a negyedik kritérium kapcsán.

A humorérzék az kötelező. Kell a nehéz pillanatokban, hogy a drámából komédiát csináljunk, kell arra, hogy érezzem, hogy szeretnek, akkor is ha nem érdemlem meg. A humorérzék az maga az életkedv. Annak hiánya meg maga a rosszindulat azaz butaság, mert alapjában véve nincsenek rosszindulatú emberek, csak olyanok akik még nem tudatosították, hogy mit tesznek ilyenkor. Szerintem. Akinek nincs humorérzéke, az könnyen megsértődik vagyis feltételezi rólad, hogy bántani akarod, rosszat akarsz neki.

A hordozzon a tenyerén kategória nem külsőségekben kell megmutatkozzon. Legyen meg az az intimitása a kapcsolatnak, érezzem, hogy fontos vagyok. És ahhoz, hogy érezzem nem időt kell sokat együtt töltsünk, az benne kell legyen a levegőbe.. Most akármit irnék ide ferdítené a valóságot, ezt az ember vagy érzi vagy nem, vagy van erős kötelék vagy nincs. Olyan is van, hogy erős kötelék de már vassá merevedett és közelebb sem kerülünk egymáshoz, de az már nem párkapcsolat kategória.

Na és mindehhez hozzájött a napokban egy negyedik: Egy férfi legyen határozott, jelőlje ki az irányt, ne akarjon túlzottan megfelelni. A megfelelést alkalmazkodást, simulékonyságot bízza ránk nőkre. Az nem jó ha a szerepek felcserélődnek. Egy férfi bízzon magában annyira, hogy egyedül is elmerjen indulni az úton. Az garancia arra, hogy végig akar menni rajta. Ne tegye a társtól függővé az utazást. Szeretem az erős pasikat, egyet különösen:)

26.12.2011

Vonaton zsötykölödünk. Még nem tudom mi fele de azt igen, hogy honnan, és már ezért is jó lesz, gondolom és közben tudatosítom, hogy az elmúlt hét a hosszú telefonbeszélgetések, a kételkedések, a változó hangulatok hete volt. Kételkedések, fura félelmek, olyan szinten költöztek belém, hogy már nem tudom figyelmen kívül hagyni. Mielőtt a vonatra indultam volna rendesen rossz volt a lakásban egyedül lenni. Eszembejut Lovász sztorija az unokatestvéréről aki úgy érezte, hogy ördögök vannak a közelében Rómában, eszembejutnak az elmúlt egy hónapban félbemaradt beszélgetések, a mások hangjában érzett provokációk. Anyukámtól karácsonyra kapott könyv első néhány oldala már kiváltotta ellenérzésemet. Egyszerűen le „sarlatánságozza” az ayurvédát, asztrológiát, gyógynövényeket s még egy oldal alternatív gyógymódot. Miért kell ezeket pont az én fülembe mondani? Talán ezek csak tesztek, talán mind mondani akartak valamit. Mikor leszek én ehhez elég bölcs, hogy megtudjam állapítani, hogy miből mit kell érteni? Vajon ez egy jó kérdés? Türelmetlen vagyok, és ez nem segít rajtam. Folyton azt érzem, hogy nem haladok előre, ugyanabban a pocsolyában tappogok, csak néha látom, hogy merre van a part, de aztán mégsem kerülök közelebb hozzá…

Megérkeztünk a táborba, tudomásul vettük a szabályzatot és elkezdtünk hallgatni. Maga a hallgatás gond nélkül ment de mintha kicsit kezdtem volna félni, még nem tudom mibe vágtam a fejszémet. Egyelőre csak formalitás az egész, tudatosítom, hogy pótcselekvéseket végzek.

Először tudatosítom a manipura csakra dinamizálásának hatását. Délután a teremben mindenki fázott körülöttem, csak nekem volt egyedül melegem. Korábban az ellenkezőjére szokott példa lenni, nem tartoztam sose a hevülős kategóriába.

Az esti medi után megkaptuk az első figyelmeztetést (3. után hazaküldenek). Próbáltam viccesen felfogni, hogy mind a hárman kaptunk, de semmiképp sem esett jól. El nem aludtam az biztos, habár a derekam néha önálló mozgásba kezdett és csak akkor vettem ezt észre mikor már buktam előrefele…

27.12.2011

A másnap már jobban telik, de még mindig azzal küszködöm, hogy tele van a fejem gondolattal és nehéz lecsendesedni. Azt vettem észre, hogy a meditációk eleje sikerül általában jobban, később mintha elfáradnék, de nem fáradtság ez, egész egyszerűen csak megelégszem az eddig kapottakkal. Pillanatok vannak amikor nagyon nehéz megélni a jelent, gondolatban az otthoniakkal beszélgetek. Most tört rám a felismerés hogy A. azt várja el tőlem, hogy a kedvéért ne legyek őszinte másokkal de hozzá igen.

Egyébként jó társa vagyok magamnak, csak még mindig a világgal kapcsolatot tartani akaró énem van előtérben. A másik valahol mosolyog a háttérben. Már az is nagy dolog, hogy tudom, hogy létezik, a tegnap még attól féltem, hogy egy nagy ürességgel fogok találkozni.

Ebéd után a Kális medi jól indult, de aztán visszaestem, végig tudatos voltam az időre. Pedig éreztem, hogy jó úton járok, de leragadtam egy szinten, folyamatosan kirángattak a zajok körülöttem. Nagyon nehezemre esett az elmét visszahozni, fókuszálni, és mindezt nem erőltetni. Meditáció után mindig jön egy „hullám”, mikor abbamarad a merev erőlködés. Tudtam volna zokogni, de nem bánatomba, nem is örömömbe, valami felszabadult ami korábban kontroll alatt volt.

28.12.2011

Polarizálódom. Olyan fotó ébreszt fel bennem erotikus energiákat ami korábban sose…

Irnék, de van értelme ezeknek a szavaknak, ezek csak szavak… ilyen és ehhez hasonló gondolatok…

Este:

Ez egy teljesen más nap volt. Háborogtam, sírtam, kacagtam, megtapasztaltam azt, hogy milyen az, hogy nem várom, hogy vége legyen a medinek. Magasabb rezonancia szintem volt mint a tegnap. Kaptam még egy figyelmeztetést, de most már nincs jelentősége. Ha egy kicsit is vátoztatott rajtam az EGOs technika, semmi sem számít. Kacagógörcsöm volt egy adott pillanatban, erotikus energiák is magukkal sodortak. Szabadabb, szelídebb vagyok, mintha tegnap óta 1 hét telt volna el. Már nem félek a mediktől, várom őket mit fognak hozni magukkal… Már a szuszogós nő sem zavart. Délelőtt, tegnap még igen. Százszor elképzeltem, hogy kap ő is egy figyelmeztetést, rendesen szerettem volna.

folytatás következik...

Áll a muki két átjáró között a sarkon (gyergyói helyismerettel rendelkezőknek a Guliver előtt a központon) és stoppol. A két zebra között 10 méter sincsen. A kép már önmagába is muris, ahogy integet aztán rohan neki a gyalogosakat átengedni megálló autóknak és csalódottan csapja vissza az ajtót, de amikor mellette elhaladva hallom a sarokba állított gyerek hangján, hogy "Dobitoculeee!" akkor már kitört a kacagás belőlem. Valamit az autósok csinálhattak rosszul valóban.:)

Üzenet nekem:

"Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva."

Soha jobbkor